Új pláza épül Budapesten

Új bevásárlóközpontot épít Budapesten a német ECE az óbudai Szentendrei út és Bogdáni út kereszteződésénél: az 52 ezer négyzetméter bérbe adható területű, 170 üzletnek helyet adó plázát a tervek szerint 2021 végén nyitják meg.

Az óbudai bevásárlóközpont építését már a válság előtt is tervezték, de mostanáig várták vele, az indoklás szerint azért, mert javulnak az ország gazdasági mutatói.

A társaság 200 millió eurós beruházási költséggel számol – mondta Christoph Augustin, az ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezetője a beruházást bejelentő szerdai sajtótájékoztatón.

A bevásárlóközpontokat fejlesztő és üzemeltető ECE a beruházások megkezdéséig általában saját tőkéből finanszírozza az előkészítést, majd saját forrásból vagy banki hitelből folytatja – magyarázta.

A Szentendrei úti rozsdaövezet megújításában fontos szerepet játszó bevásárlóközpont megépítését már a gazdasági válság előtt is tervezte az ECE, de családi vállalkozásként a társaság óvatos az új fejlesztésekkel. Most látják idejét a befektetésnek, mert Magyarországon javulnak a gazdasági mutatók, nő a GDP, a fogyasztás és csökken munkanélküliség – mondta az ügyvezető.

Az üzletközpont még 2013-ban felmentést kapott a plázastop alól, más engedélyekkel együtt ezt is frissíteni kell. A tervek szerint az idei engedélyeztetések után 2019-ben megkezdődhet az építkezés, amit 2021-ben fejeznek be.

 

A bevásárlóközpontban három szinten kapnak majd helyet az üzletek, éttermek, kialakítanak 1800 parkolóhelyet, lesz 4D technológiával működő mozi és tetőkert is.

Az ügyvezető kiemelte: az új üzletközpont optimális közlekedési kapcsolatokkal rendelkezik, jól megközelíthető lesz kocsival, busszal és HÉV-vel is, valamint fontos szempont volt az is, hogy a vonzáskörzetben nincs sok versenytárs, a vásárlóerő pedig kedvező.

Az ECE tájékoztatása szerint az anyavállalatot 1965-ben alapította Werner Otto, a csomagküldés úttörője. Körülbelül 200 bevásárlóközpontot üzemeltetnek 12 országban.

A magyarországi leányvállalat 1996-os megalapítása óta az ECE partnereivel közösen több mint 600 millió eurót fektetett be az országban. A társaság jelenleg öt bevásárlóközpontot üzemeltet Magyarországon, Budapesten, Pécsen, Győrben és Szegeden az Árkádokat, valamint Debrecenben a Fórumot.