Februártól indulnak a Logiscool új kurzusai

Logiscool 

 Élmény. Alkotás. Programozás.

Élményalapú programozó iskola
6-18 éveseknek

 

Az alábbiakban az NLCAFE riportját olvashatják dr. Breuer Anitával és Csitári Gyulával, a Logiscool programozóiskola alapítóival.

Az élénk, színes falak és a vidám, nagy feliratok jelzik, hogy nem hétköznapi iskolában járunk. A Logiscool a hazánkban is egyre szaporodó, gyerekekre specializálódott programozóiskolák úttörője – tehát nem hagyományos oktatási intézmény, hanem kiegészítő képzést nyújtó, iskola utáni elfoglaltság. Amíg az állami oktatási rendszer érthetetlen módon mostohagyerekként bánik az informatikával, addig a hasonló kezdeményezések iránt óriási lesz az igény, elvégre a mai gyerekek már teljes mértékben „digitális bennszülöttek ”, akik számára a programozási ismeretek ugyanolyan nélkülözhetetlenek lesznek az életük során, mint amilyen az idegen nyelvek elsajátítása volt szüleik számára.

„Sajnos ez nem csak Magyarországra jellemző, szinte minden ország oktatási rendszeréről elmondható, hogy nem arra van berendezkedve, hogy reagálni tudjon a digitális világ gyors fejlődésére – mondta Csitári Gyula, a Logiscool stratégiai igazgatója. – Mi 2014. január 22-én indultunk el, az ötlet alapítótársamé, Breuer Anitáé volt, miután egy kifejezetten gyerekek számára kitalált programnyelvről olvasott. Az első iskolát Budaörsön nyitottuk, és már az első kurzusra több mint százan jelentkeztek; az ezt követő nyári táborra már 250-en, 2014 őszén pedig már meg is nyíltak az új iskoláink az IBS-en, illetve Gödöllőn.”

 

„Azóta összesen nyolc ország közel 50 iskolájában vagyunk jelen, úgy látjuk külföldön is hatalmas az érdeklődés – fejtette ki dr. Breuer Anita. – Igaz, tőlünk nyugatabbra picit más a hozzáállás, ott talán jobb a helyzet. De ettől függetlenül ez egy nagyon nehéz terület, hiszen gondoljunk bele: a matematika évezredek óta jelen van az életünkben – persze, a maga fejlődésével együtt – de az már egy sokkal megszokottabb dolog. Az informatika világában viszont akár évről évre, sőt, hónapról hónapra zajlik a fejlődés, ennyi idő alatt több új programnyelv is létrejöhet.”

 „Az algoritmikus gondolkodással ismertetjük meg a gyerekeket – tette hozzá az alapító. – A LEGO-hoz hasonló, színes blokkokból álló egyszerű módszerekkel kezdünk, a gyerekek ennek segítségével egy számítógépes játék fejlesztése során tanulják meg az egyes programozási alapfogalmakat. Nem száraz definíciókat kell bemagolniuk, hanem minden a használatnak, az élvezetnek van alárendelve, a középpontban a játékos tanulás áll.”

Sportoljon is a gyerek, de készüljön a jövőre is!

A kódersuliba különböző hátterű gyerekek járnak, ezért annak érdekében, hogy pontosabban lássák a képet, a vezetőség a Játékos Lét Kutatóközponttal közösen felmérést készített arról, hogy melyik gyerek hogyan talált rá a programozóiskolára.

„Vannak a tudatos szülők, akik kifejezetten keresték az efféle lehetőségeket, de vannak olyanok is, akik inkább a trendre figyeltek fel, és rájöttek mennyire fontos – magyarázta Breuer Anita. – Ez közel fele-fele arányban van így, ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy a gyerekek maguktól is akarjanak tanulni, ezért őket azzal próbáljuk meggyőzni, hogy itt elkészíthetik életük első számítógépes játékát.”

„Vannak szülők, akik szerint a gyerekek már így is túl sok időt töltenek a számítógépnél, ezért inkább a mozgást részesítenék előnyben – tette hozzá Csitári Gyula. – Persze fontos a testmozgás, sportoljanak is a gyerekek, de mi úgy gondoljuk, hogy ez a generáció már kütyükkel a kezében nő fel, amit amúgy is használnának, akkor viszont már ne passzívan nyomkodják, hanem alkossanak is valamit.”

„A kurzusainkon »legálisan« gépezhetnek a gyerekek, de mivel valóban mi is fontosnak tartjuk a mozgást, a nyári táborainkat úgy szervezzük meg, hogy ott az időtöltés felében sportoljanak, uszodába járjanak a kicsik – mondta Breuer Anita. – Egyébként nagyon elkötelezett gyerekeink vannak, akik nagyon szeretik, amit nálunk csinálhatnak.”

Korábbi diákjuk már náluk oktat

A Logiscool folyamatosan bővít, a tavalyi év során csak Magyarországon 14 iskolával nőtt a kínálat, de külföldön is folyamatosan nyílnak új intézmények: 2017 második felében Révkomárom, Pozsony, Prága, Split és Vevey csatlakozott a hálózathoz, rövidesen pedig Zentán is megkezdődik az oktatás.

A Logiscool folyamatosan bővít, a tavalyi év során csak Magyarországon 14 iskolával nőtt a kínálat, de külföldön is folyamatosan nyílnak új intézmények: 2017 második felében Révkomárom, Pozsony, Prága, Split és Vevey csatlakozott a hálózathoz, rövidesen pedig Zentán is megkezdődik az oktatás.

„Eddig több mint 12 ezren iratkoztak be a képzéseinkre vagy a nyári táborainkba – tette hozzá Breuer Anita. – Van olyan diákunk, akinek már egy éve ott van a kezén a Logiscool karszalag , de nem hajlandó levenni, sőt, olyan is van, akinek a kedvenc macija is kapott szalagot. De volt olyan kisgyerek is, aki még csak két hónapja járt hozzánk és a nálunk megszerzett tudását felhasználva készített anyukájának születésnapi ajándékba egy animációt, amit az anyuka párás szemmel köszönt meg nekünk is. Elsősorban általános iskolásokkal foglalkozunk, de középiskolásoknak is hirdetünk kurzusokat, van olyan diákunk, aki így kezdett el tanulni, de most már oktatóként dolgozik nálunk. De olyanról is rendszeresen hallunk, hogy egyik vagy másik diákunk a »rendes« iskolájában tartott oktatást a saját osztályának.”

 

 

Bár egyelőre még lehet javítani az arányokon, a Logiscoolba fiúk és lányok egyaránt járnak. Az alapítók szerint egyre több lány érdeklődik az informatika és a programozás iránt, mivel az karrier szempontjából is jó lehetőségeket jelent, illetve, mivel sok fejlesztő dolgozik távmunkában, sokak számára vonzó, hogy így a családjukkal is több időt tudnak tölteni otthon.

„2016-ban hármasiker lányok is jártak hozzánk, ők voltak a csoportjukban a legjobbak – mondta Szerémi Nóra, a Digitális Tudásért Alapítvány koordinátora. – De olyan is van, hogy annyian vannak a lányok, hogy egész asztalokat elfoglalnak.”

Fontos a biztonság, oktatják is

A programnyelvek és a kódolás fortélyai mellett a Logiscoolban fokozott figyelmet fordítanak az informatikai biztonságra, mivel ez ma már nem csak a szakemberek, hanem a hétköznapi felhasználók szempontjából is egyre fontosabb terület.

„Mindenképpen fel kell készíteni a gyerekeket az informatikai biztonsággal kapcsolatos teendőkre, ezért ezt beépítjük a tananyagunkba – mondta Breuer Anita. – Nagyon fontos, hogy a gyerekekből gondolkodó felnőttek legyenek, és kritikai gondolkodással közelítsenek meg mindent, amit az interneten találnak.”

„A táborainkban és a versenyünkön, a Nagy Digitális Kaland kihívásai között is szerepelnek hasonló feladatok, például, hogy milyen a biztonságos jelszó – tette hozzá Szerémi Nóra. – Ezzel egy időben a szülőket is edukáljuk, hogy el tudják magyarázni a gyerekeknek, hogy milyen veszélyekre kell figyelniük.”

„Az az igazság, hogy a szülők sokszor picit el vannak veszve ebben a világban, ezért nekik is jól jön egy kis oktatás – mondta Csitári Gyula. – Sokan egyenesen már a gyerekekre hivatkozva keresnek fel minket.”

A Logiscool azonban ezen felül is gondol a szülőkre, április elsején például fordított napot tartanak, ilyenkor az anyukák, apukák ülnek be a padsorokba és ők is megismerkednek a programozás rejtelmeivel.

„Ezt a szülők is nagyon szokták élvezni, nagyon büszkék rá, ha sikerült valamit létrehozniuk” – mondta Szerémi Nóra.

Az élmény a kulcs a gyerekek figyelméhez

A mai gyerekek figyelemküszöbe jellemzően rendkívül alacsony, a rengeteg különféle ingernek köszönhetően. Ez az oktatásra is rányomja a bélyegét, sok tanár küzd azzal a problémával, hogy egyszerűen képtelen lekötni a gyerekek figyelmét 45 percen keresztül.

„Ez valóban kihívást jelent, az a kulcs, hogy érdekesnek kell maradni – mondta Csitári Gyula. – Mi élményalapú tananyagot állítunk össze egy informatikatanárokból álló csapat részvételével. Az éppen aktuális informatikai trendeket már lehet látni, így előre tudunk készülni.”

„Ennek meg is van az eredménye: amikor az egyik első bemutató órát tartottuk Budaörsön, a szomszéd irodában ülve hallgattuk, hogy mi történik, hogyan reagálnak a gyerekek – teszi hozzá Breuer Anita. – A 45 perc letelt, ezután pedig bejött hozzánk az oktató, és közölte, hogy: szünet van, a gyerekek meg nem akarnak felállni a padból.”

Az élményalapú megoldásokra jó példa a Logiscool Minecraft tábora. A gyerek körében rendkívül népszerű játékkal kapcsolatban nemrég mi is megírtuk, hogy miért érdemes a szülőknek is megismerkedni a Minecraft világával. Ez egyébként annyira népszerű, hogy nem is találnak elég vállalkozó szellemű egyetemistát az oktatásra. De említhetnénk a „hacker tábort” is, ami valójában egynapos, virtuális szabadulószobaként működik .

„Ilyenkor fizikailag is bezárjuk az ajtót, de persze a gyerekekkel mindig van bent egy oktató is, ők pedig nagyon komolyan veszik a szabadulást – tette hozzá Szerémi Nóra. – Hatalmas inspirációt jelent, amikor a szülőknek a folyosón mesélik nagy lelkesedéssel, hogy miket csináltak.”

Hibázni jó dolog

A Logiscoolban honos gondolkodásmódot jól mutatja , ahogy a kudarcok feldolgozásában segítenek a gyerekeknek.

„Mi azt mondjuk, hogy hibázni jó dolog – magyarázta Csitári Gyula. – Ha a gyerek hibázik valamit, annak örülünk, mert ezt is meg kell tanulni, megkeresni az okát, a forrását és kijavítani. Ez növeli a gyerekek önbizalmát is. Szintén Budaörsön történt még, hogy az egyik anyuka megkérdezte, hogy a fia jól viselkedett-e. Mi mondtuk, hogy persze, de ő újra rákérdezett, hogy biztos az ő gyerekéről van-e szó. Kiderült, hogy már vagy 2-3 iskolából eltanácsolták, mert komoly beilleszkedési zavarai voltak, de nálunk megtalálta a helyét, mert olyasmit csinált, amit szeret.”

„Nagyon kényelmes helyzetben vagyunk, hogy olyan gyerekeket kell oktatnunk, akik kifejezetten szeretnének ide járni – tette hozzá Breuer Anita. – Az oktatóink pedig valódi hősök, ők viszik az egészet a hátukon. Nagyon sokat segít, hogy korban is közelebb vannak a gyerekekhez, akik nagyon ragaszkodnak hozzájuk, példaképként tekintenek rájuk.”

A Logiscool új kurzusai februártól indulnak, ezekre a területileg illetékes iskolákon keresztül lehet jelentkezni. A kurzusok természetesen igazodnak az iskolai tanév menetéhez és a szünetekhez is.

Forrás: NLCAFE / Andersen Dávid
Fotó: Kováts Dániel