A franchise szerződés minden franchise együttműködés kötelező jogi eleme, a szerződő felek – a franchise átadó és átvevő – közötti kapcsolat jogi szabályozásának legfontosabb eszköze.

Egy jó franchise szerződés a háttérben mindkét fél érdekeit szolgálja. Védi az átadó know-howját, tapasztalatát és a felépített hálózatát, ugyanakkor üzleti biztonságot nyújt az átvevőnek is.

Magyarországon jelenleg a franchise-t illetően nincs külön törvény vagy szabályozás, ilyen értelemben egy franchise szerződés a felek között kötött, “hagyományos” szerződéses megállapodás.

Franchise szerződés előnyei az átadó számára

Egy franchise rendszergazda (átadó) számára a franchise szerződés legfontosabb célja, hogy egyértelmű és számon kérhető jogi viszonyt alakítson ki az átvevőkkel. A rendszergazda számára egyben jogi védelmet is nyújt abban az esetben, ha a későbbiek során esetleg a felek között jogvitára kerülne sor.

A franchise szerződés és annak tartalma sok esetben segít például eligazodni olyan hatósági vizsgálatokban, amikor egy franchise rendszer esetében pl. árkartell alkalmazásáról kell dönteni. Ebből a szempontból kiemelkedően fontos, hogy a szerződést kifejezetten ebben a témában járatos jogász írja és véleményezze.

Franchise szerződés előnyei az átvevő számára

Az átvevő számára egy korrekt franchise szerződés szintén jogi biztonságot nyújt. Ez a dokumentum szabályozza a kereteket egy olyan üzleti együttműködés során, ahol az átvevők sokszor a saját egzisztenciájukat bízzák.

Kiemelten fontos megjegyezni, hogy az átvevő számára tulajdonképpen a franchise szerződés megléte és annak aláírása biztosítja, hogy az átadó márkanevét, know-how-ját teljes körűen használhassa, és az ebből származó gazdasági előnyöket élvezze.

Bizonyos esetekben ezen kívül még más átvevőkkel szemben is védelmet nyújthat, hiszen ezen dokumentum révén tud érvényesülni az átvevőkkel szembeni egységes bánásmód elve, ami egy franchise együttműködés során a rendszergazdától elvárható.

Hogyan épüljön fel a franchise szerződés?

Egy jó franchise szerződés

  • A felek közötti kapcsolat általános elemeit szabályozza.
  • A szakmai részleteket nem a franchise szerződés, hanem a franchise kézikönyvek tárgyalják.
  • Olyan időtartamra köttetik, amely alatt az átvevő számára a franchise befektetés normál piaci körülmények és üzletmenet között megtérülhet.
  • Lényegi elemeit tekintve adott pillanatban minden átvevő számára azonos feltételeket biztosít.

Amennyiben további információra vagy tanácsadásra van szüksége franchise szerződéssel kapcsolatban, keressen meg minket!