Egy céget az arculata tesz egyedivé, ahogyan egy ismerős arc vagy jellegzetes megjelenés segít megkülönböztetni két embert, úgy döntenek a fogyasztók két vállalkozás között is. De hogyan is néz ki az arculattervezés folyamata?

Sajnos hajlamosak vagyunk az arculatot összekeverni a logóval és valóban, utóbbi egy központi szerepet tölt be azonban nem az egyedüli eleme egy céges branding-nek. Az arculat vagy “brand identity” ebből kifolyólag nem is alakítható ki egyetlen lépésben, ez egy hosszantartó folyamat, melyet állandó erőfeszítést igényel a cégek és az arculattervező részéről.

A fogyasztókra sem lehet ráerőszakolni a kívánt brandet. Csak azért mert a cég azt állítja magáról, hogy trendi és fiatalos, attól még a vásárlók nem fogják így látni. Ennek az image-nek a felépítése csak folyamatos marketing kampányokkal, a megfelelő üzenetek átadásával és a hozzá illeszkedő arculattal valósítható meg. Mielőtt azonban ebbe belekezdenénk érdemes átgondolni néhány kérdést.

– Miért kezdtél bele a vállalkozásba?
– Mi a küldetésetek, milyen értékeket közvetít a cég?
– Miben vagy jobb, mint a versenytársaid?
– Mitől különleges a vállalkozásod?
– Három szóban hogyan írnád le a brand-ed?

Az arculattervezésbe, illetve a brandépítésbe csak ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása után érdemes csak belevágni.

Arculattervezés

A brandépítéshez elengedhetetlen a megfelelő arculat megtervezése. A fiatalos, élénk színek, változatos formák teljesen más összképet közvetítenek, mint a sötét, elegáns színek, szögletes formákkal párosítva. Az arculattervezést érdemes a profikra hagyni, azonban a megfelelő kiindulópont nélkül a legjobb ügynökség sem tud jó arculattal előállni. Csak akkor érdemes belevágni a tervezésbe, ha már biztosan tudjuk, hogy milyen brand imaget akarunk közvetíteni. Ha nem tudod, hogy milyen képet szeretnél közvetíteni, akkor a tervező olyan arculattal állhat elő, amely a későbbiekben nem lesz összhangban a cég kommunikációjával.

Céges arculat elemei

Egy kész arculatnak számos része van, amelyek együttesen teszik beazonosíthatóvá a céget. A tervező felelőssége, hogy ezek összhangban legyenek egymással és a cég által közvetíteni kívánt márkaidentitással. Ahhoz, hogy ezeket aztán a gyakorlatban is megfelelően használja vállalkozás a tervezők gyakran külön útmutatót vagy arculati kézikönyvet készítenek, mely alapján a marketing kommunikációban is megfelelően megjelentethetik a tervezői tapasztalattal nem rendelkező kollégák az arculat elemeit.

Színek

A színek alkotják az arculat alapját, rájuk vezethető vissza a logó és más emblémák, de hatásukat nem csak ezeken keresztül, hanem önmagukban is kifejthetik. A különböző színek eltérő érzést keltenek a fogyasztókban, így fontos, hogy a kívánt üzenet közvetítése érdekében a megfelelőt válasszuk az arculathoz.

Tipográfia

A választott betűtípus is sokat kommunikál a márkáról, nem csak a logóban, de a belső dokumentumokban, marketing anyagokban is megjelenhet. Habár egyszerűnek tűnhet a választás itt is számos hibát lehet elkövetni. Nem elég egyetlen betűtípusra építeni az arculatot, gyakran az arculattervezők különböző – legtöbbször két – egymással kontrasztba helyezhető fontot alkalmaznak, amely változatossá teszi az arculatot. Habár egyértelműnek tűnik, olyan betűtípust válasszunk, amely támogatja az ékezeteket. Kerülendőek azok a betűtípusok, amelyek csak ékezet nélküli karaktereket támogatják, akkor is ha csak a logóban használnánk ezeket.

Logó

Az arculat központi eleme a logó, ebben összpontosulnak a korábbi elemek, ez az amelynek – ideális esetben – a legjobban kéne kommunikálnia a cég által közvetíteni kívánt üzentet. Egy jó logó tervezését nem szabad házon belül végezni, annak érdekében, hogy a színek, a tipográfia, a szimbólumok összhangban legyenek tapasztalatra van szükség, melyet csak egy professzionális arculattervező vagy logótervező tud biztosítani.

Egy logó:

– Egyértelműen kommunikálja, hogy milyen a márkánk
– Időtálló, nem csak az aktuális trendekre épít
– Emlékezetes, figyelemfelkeltő
– Egyszerű, nincs túlzsúfolva elemekkel

Egyéb elemek

Ha a fentiek alkotják az arculat elméleti részét, akkor a következő elemek a gyakorlathoz tartoznak. A színek, a tipográfia és a logó gyakorlatba ültetésével kapjuk meg azokat az elemeket, amelyek segítségével aztán a fogyasztók felé kommunikálhatunk.

Ezek az elemek:

– Weboldal
– Névjegykártya
– Marketing anyagok
– Levélpapír
– Poszterek, plakátok
– Ruházati elemek
– Ajándéktárgyak


Hogyan válasszunk arculattervezőt?

Először is érdemes átgondolni milyen arculati eszközökre van szüksége a cégünknek? A legtöbb vállalkozásnak van saját weboldala és használnak névjegykártyát a személyes találkozókon, de nem feltétlen rendelkeznek termékkel, amelyhez külön csomagolást kéne tervezni. Először mérjük fel a cég szükségleteit és ez alapján keressünk tervezőt.

Nem ajánlott önállóan belevágni egy céges arculat megtervezésébe, legfeljebb akkor ha rendelkezünk tapasztalattal ezen a területen.

Ha a cég tevékenységéből adódóan állandóan új anyagokra van szüksége és gyakran kell a meglévő dizájnt átalakítani, akkor megfontolandó lehet egy belső tervező csapat felállítása. Ebben az esetben a tervezői munka kiszervezése helyett a vállalkozáson belül dolgozókkal készíthető el az arculat. Továbbra is gyakorlott tervezőkre van szükség azonban, így pedig különösen egy kisvállalkozás számára ez pénzügyileg megterhelő alternatíva lenne.

Kisebb projektek elvégzésére alkalmas lehet egy szabadúszó dizájner, de ez csak akkor működőképes megoldás, ha már tisztában vagyunk a közvetíteni kívánt üzenettel és el tudjuk magyarázni, hogy pontosan mit szeretnénk. Ebben az esetben egyszerűen, projekt alapon lehet a tervezővel elvégeztetni a munkát, mely után nem kell további költségekkel számolni. Egy szabadúszó gyakran rugalmasabb is a nagyobb tervező ügynökségekhez képest, a nagyobb, átfogó munkákra viszont kevésbé lehetnek alkalmasak.

A legjobb eredményt egy tervezőügynökség jelentheti. Ilyenkor egy nagyobb csapat kezébe kerül az arculat megtervezésének feladata, akik a megfelelő tapasztalatra építve teljeskörű szolgáltatást nyújtanak. Nem csak a logót tervezik meg, de weboldalt is építenek, a papír arculati anyagokat is megtervezik mindezt úgy, hogy a különböző médiumokon átívelő arculat mégis egységes marad.